Biográfia

Kezdjük mindjárt az elején! 1980-ban láttam meg a napvilágot, Nagy Andrásként. Már fiatalon jártam én is disco-ba ugyanúgy, mint ti! Csak én nem a táncparketten, hanem a dj-pult mögött figyeltem a lemezlovast és tanultam tőle! Már 17 évesen beállhattam egy-két szám erejéig Dj Zotya lejátszói mögé. Majd 18  évesen már egyedül tartottam a bulikat.

A Muskátli falatozóban kezdtem Rábahidvégen, majd a vasvári Cukiban csináltam a hangulatot, amit most Főnix kávéháznak hívnak. A következő állomás Csipkerek volt ahol két évig voltam, közben bulikat tartottam még a Morgó, valamint az Edzőterem nevezetű helyeken is. Egy röpke óra erejéig Club Ibolya Révfülöp. (Köszönet ezért Dj Shepherd-nek, meg azoknak, akik segítették és segítik a munkámat a mai napig). Jelenleg a rábahídvégi Napsugár presszóban és Ölbőn tartok bulikat.

Volt saját műsorom a szombathelyi helyi rádióban is. Nem csak disco-val, hanem kihangositással is foglalkozom. Falunapok, ünnepi rendezvények hangtechnikájával segítettem a sztárvendégek fellépését. Természetesen nem csak egy bizonyos zenei stílust képviselek, hanem mindenkinek ki szeretném elégíteni zenei kívánságait, mert a lemezlovas nem azért van, hogy saját igényeit kielégítse, hanem azért, hogy kitalálja és azt játssza, amit a közönség hallani szeretne.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: lammagirl, 2009. okt. 23. 22:15 - címkék: és kategóriák: -